Környezetkárosító tényezők

Környezetfelfogás és életminőség előadás - "Ha változtatsz, élsz!"
Dr. Tóth Szabolcsné

“Ha változtatsz ... élsz!” Ezzel a kissé drámai felszólítással szeretnénk felhívni a figyelmet jelenlegi mondanivalónkra, ami egy előadás-sorozat bevezető része. Az előadások a környezetfelfogás és életminőség kérdéseivel foglalkoznak különböző szempontokból. Ha meghallgatják a különböző szakértők egymás követő előadásait látni fogják, hogy a mottó mondat nem túloz:

"Ha változtatsz ... élsz!"

Meghatározó jelenség környezetünkben a városi, falusi és ipari épített környezet. Meghatározó a környezet szempontjából, hogy az egyre növekvő embertömeg számára hogyan sikerül az ellátáshoz szükséges termékeket minél olcsóbban, a környezet minél kisebb károsításával előállítani, valamint az egyre jobban felhalmozódó hulladékokat, mérgező és nem mérgező melléktermékeket és szennyet hogyan sikerül ártalmatlanítani és elhelyezni úgy, hogy a környezetet ne érjék maradandó, vagy lassan felhalmozódó káros behatások.

Maga az emberi élet, és a mesterséges termelési folyamatok, töménytelen veszélyt és fenyegetést hordoznak. Az egyre jobban elszaporodó emberiség közlekedése, fogyasztása, és egyéb tevékenységei egyre nagyobb nehézségeket okoztak. Még napjainkban is fokozódnak az egészségkultúra és az egészségügyi ellátó rendszerek problémái többek között a járványügyi, ökológiai, toxikológiai téren.

A bevezető előadásnak az a célja, hogy a környezetváltozás történetét foglalja össze az ősembertől napjainkig, összefüggésben az emberi társadalom fejlődésével. Kiderül, hogy a társadalmi fejlődés pozitív oldalai mellett fokozatosan gyarapodtak azok a környezeti változások, amelyek a fejlődés folyamán mind a mai napig károsan befolyásolják az életminőséget. Ezek már a történelmi ókorban és középkorban is olyan jelentőségűek voltak, hogy az ószövetség és a korán, valamint a távol-keleti iratok előírásokat tartalmaztak a megoldásra (nemi betegségek ... “ne paráználkodj”, a sertéshús fogyasztásának tilalma – élelmiszer higiéné, stb.).

Az őskorban jellemző volt a természetre, hogy a fizikai környezet és az ebben jelen lévő élőlények között harmonikus egyensúly alakult ki. Ez az egyensúly, a kialakult szerkezetnek, megfelelően a végbemenő változásokat automatikusan kiegyenlítette. Az emberi beavatkozások mértéke azonban ezt a kiegyenlítő szerepet egyre nehezebbé tette. Pl. a nyulak és természetes ellenségeik a rókák egymás számát szabályozták évezredeken keresztül.

Az állatok száma:

Ezzel szemben például az Ausztráliába telepített nyulak száma – természetes ellenségük hiányában – katasztrofálisan megnőtt, majd ezt egy ott nem honos daganatvírussal szüntették meg. Másik példa: az elmúlt évtizedben a Dunántúlon védőoltással sikerült a rókák veszettségét felszámolni. Megsokszorozódott a rókák száma, amit korábban vadászattal sikerült szabályozni. Napjainkban azonban a rókaprém bundában megjelenő hölgyeket megtámadják az állatvédők, így az évezredes természetes egyensúly – amelyet a tartósan stabil fizikai környezet tett lehetővé – felborulással fenyeget a többszörös emberi beavatkozások következtében.

Adott természetes környezeten belül az elhalt szervezetek, és az élőlények anyagcsere termékeinek a felszámolása és eltávolítása rendszeresen és kiegyensúlyozottan megtörténik. Egy adott területen belül ez az ún. természetes környezet – a fizikai környezet jellegzetes ingadozásai mellett (évszakok) – állandó és önfenntartó. A természetes környezeti egységek egymásra gyakorolt hatása rendszerint fokozatos. Nem különülnek el élesen az átmeneti zónák. A természetes környezet egyensúlyának a megbomlása legtöbbször a fizikai környezet jelentős vagy hirtelen változásaira vezethető vissza (természeti katasztrófák) vagy olyan beavatkozásokra, amelyek a természetesen kialakult ökológiai egység szerkezetét nem veszik figyelembe. Ez utóbbiak rendszerint emberi beavatkozások vagy ezek következményei.

Pl. a nyulak és szarvasmarhák betelepítése Ausztráliába. A szarvasmarhák ürüléke magasan lepte el a legelőket, mert az ürülék komposztálódásához szükséges ganajtúró bogár, Ausztráliában nem volt honos. Betelepítésével Dr. Balogh János akadémikus állította helyre az egyensúlyt. A civilizált ember megjelenése a természetes környezetben mindig egy új hatást hozott magával. Az ember a természet lassú önszabályozó folyamatát, gazdasági szükségszerűségből, jó szándékból vagy tudatlanságból megváltoztatta. Kibillentette az egyensúlyt, és látszólag kivonta magát az önszabályozó folyamatok alól. Természetesen ezek a nem ellenőrzött változások csak látszólagosak, mert az önszabályozó folyamatok újból működésbe lépnek és nem veszik figyelembe az emberi érdekeket. Az önző és erőszakos beavatkozásoknak lassan és fokozatosan keserves, általában maradandó következményei lesznek, amelyek rendszerint csak igen nagy áldozatok árán fordíthatóak vissza.

Valamennyi ilyen beavatkozást figyelembe kell venni az emberrel kiegészített környezet történetének a vizsgálata során. Az ember a környezetben igyekezett mindig csoportosan megjelenni, céltudatosságból és a védelmi szempontok figyelembe vétele miatt. A növekvő létszámú emberiség a tartós letelepedéssel – a földművelés és állattenyésztés kialakulásával – fokozatosan növelte a környezeti problémákat. Már az ókori városállamok, országok, birodalmak kialakulása is jelentősen megnövelte a népsűrűséget, az állatok létszámát egy-egy kisebb területen. Komoly mesterséges beavatkozásokra került sor egyes fejlettebb társadalmakban a hulladék eltávolításának megszervezése (Cloaca maxima, temetkezési helyek kialakítása) és a járványok megelőzését lehetővé tévő higiénés berendezések megépítésére (utak, fürdőkultúra és vízvezeték – Róma, Aquincum, stb.). Kezdenek fejlődni az orvosi ismeretek.

A fertőző betegségek jelentősége azonban nem csökkent, mert a népvándorlás távoli népek keveredését tette lehetővé, így a távolabbi népek között is terjedt a fekete himlő, a lepra, a pestis, az ebolavírus, a hantavírus, stb. A középkori városokban a szegénység, a zsúfoltság és a felfogásbeli változások miatt a személyi és lakáshigiénia csökkent.

Még napjainkban is egyre több adat gyűlik össze az állatok által terjesztett megbetegedések járványaira (influenza, pestis, száj és körömfájás, adenovírus, prionok, stb.). Annak ellenére, hogy akkor még nem ismerték a mikroorganizmusokat, a megfelelő személyi védőeszközöket (orr- és szájmaszk) és a fontos járványügyi intézkedéseket (karantenizált hajók és települések), már felfedezték és alkalmazták. Meglepő dolog, hogy a XX. században az AIDS megelőzése céljából a világ legnagyobb részén nem alkalmazták ezeket a korlátozásokat. Európában kizárólag Svédország és Magyarország képezett kivételt ebből a szempontból.

Az ipari forradalom bekövetkezéséig nem változtak lényegesen az emberi környezet problémái. Ekkor azonban ugrásszerűen romlott a városi települések egészségügyi helyzete, és tragikussá vált a tüdőbaj terjedése.

Az orvosi, mikrobiológiai és járványügyi ismeretek fejlődése azonban lehetővé tette a XIX. század végétől, mind a járványügyi helyzet, mind pedig a személyi higiéné fokozatos javulását. Valódi eredményeket azonban csak a védőoltások és a kórokozók ellen hatékony gyógyszerek felfedezése hozott.

A helyzetet azonban rontották – alkalmilag robbanásszerűen is – a háborúk és az ipar, a közlekedés (vasút, hajózás, légiközlekedés), valamint az informatika (TV, számítógép monitor, mobiltelefon hálózatok) kialakulása és fejlődése, amelyek további környezet-egészségügyi romlást eredményeztek. A vezető tényező az energiaszükséglet megnövekedése, a nem megfelelő technikával megvalósított atomenergia felhasználás, valamint a hibás elvek alapján kezelt kémiai szennyeződések voltak.

A környezetkárosító hatások nem adódnak össze, hanem egymás hatását serkentve érvényesülnek. A járványügyi következményeken lehet ezt legegyszerűbben megfigyelni. A nagy népsűrűség, az emberek és állatok kis helyen történő sűrű együttélése, a közlekedés technikai fejlődése, mind időben, mind a veszélyesség szempontjából megnövelte a járványok kialakulásának kockázatát. A XX. század elején egy falusi ember egész életében nem találkozott annyi idegennel, mint manapság valaki, aki metróval megy a munkahelyére. Egyetlen influenzás ember ma 100 vagy 1000 fogékony egyént is megfertőzhet, sőt a fertőzést egyetlen nap alatt akár több ezer km távolságra is elviheti.

A környezeti károk megoldására sajnos csak azután van lehetőség, hogy a károsodást észlelték a szakemberek. Ennek az az oka, hogy a várható környezeti következményeket és hatásokat előre – még a helyi körzetekben is – csak részlegesen, becslések segítségével lehet jelezni. A világméretű globális következményeket csak éveken át megvalósított folyamatos, sokirányú megfigyelések alapján lehet megállapítani. Mind a megfigyelés, mind a megelőző intézkedések nagy pénzösszegeket emésztenek fel, és ezért a megvalósításuk nem érdeke azoknak a sokszor multinacionális vállalatoknak, amelyek a profitot a környezetkárosító tevékenységből szerzik. Kezdetben még azok sem tulajdonítanak jelentőséget a károknak, akik szenvednek a környezetváltozás következményeitől.

Más esetben a szakemberek által már ismert jelenségek nem válnak közismertté. Olyan – a szakemberek által már feltárt – részletek, amelyekkel helyi körülmények között is meg tudnának birkózni az emberek, nem kerülnek be a köztudatba. Az ilyen társadalmi feladatokban minden résztvevőnek megvannak a jogai és kötelezettségei. Mindenkinek joga, hogy megismerhesse a feladat lényegét, és a megoldás lehetőségét. Kötelessége pedig az, hogy elvégezze a ráeső feladatokat, és értesítse azokat, akik még partnerek lehetnek a környezetmegóvás feladatainak megoldásában.

A környezeti egyensúly helyreállításához ismerni kell a helyi és globális: – károsító tényezőket.

Előadás sorozatunk további részeiben megkíséreljük összefoglalni, hogy milyen következményei lehetnek a károsító tényezőknek:– környezet-egészségügyre (pl.: a daganatos és allergiás betegségek kialakulására)– érzékszerveinkre,–légző-, emésztő-, ér-, ideg-, és immunrendszerünk működésére.

Tudomásul kell venni azt, hogy a felismert törvényszerűségek értékelése a szakemberek feladata, akik egyben kidolgozhatják a megelőző intézkedések szabályait, és helyi, valamint általános (országos) feladatait is. Fel kell ismerni a társadalomban, hogy mindenkinek joga van a “megfelelő egészségügyi környezethez”. Ezt a jogot más emberek nem korlátozhatják önző egyéni érdekekből.

Mindenkinek joga és kötelessége megismerni a szűkebb és tágabb környezetét veszélyeztető tényezőket. A károsító tényezőket és behatásokat szabályozó és elhárító intézkedéseket, a végrehajtás módját, határidejét, és következményeit pedig a helyi önkormányzatoknak, állami fórumoknak és nem kormányzati szervezeteknek (alapítványoknak) lehet és kell ismertetni a lakossággal. Mind a helyi, mind az állami önkormányzatok számára lehetővé kell tenni, hogy az új ismeretek, rendeletek és kezdeményezések eljuthassanak a lakosság széles rétegeihez.

Amennyiben bármilyen kérdés merülne fel az előadással kapcsolatban, úgy az egyesület bármikor szívesen áll rendelkezésre és készséggel válaszol.