A finom és pontos életműködések kialakulása és fennmaradása mindig, csak egyéni, lehetőségeiknek megfelelő határokkal védett, stabil környezetben mehetett végbe. Minden sejt, sejttársulás (ha csak részfeladatokat végez is), különböző szerkezetű határokkal védi működését. Ezek a határok átjárhatók és az életfolyamatok szervezetükön és külső környezetükön keresztül aktív hatást gyakorolnak egymásra és befolyásolják közös környezetük alakítását.

Először a tengervíz tette lehetővé, hogy az egyszerűbb működésű egysejtűek idővel magasabb szintű működést tudjanak felépíteni. Elkülönülést biztosító határaik fenntartása kevesebb energiát igényelt és ehhez kevésbé komplikált működés is elégséges volt. (Már itt is kialakulnak elkülönülő részek a szükséges táplálék felvételhez és mozgáshoz, védelemhez, mint organellumok, előszervek.) Ezek után az élőlény már kiléphetett a nagyobb ingadozásokat mutató külső környezetbe, a szárazföldre, amihez alkalmazkodni tudott. A természet adta külső határok szerkezete sem azonos a létfenntartás szempontjából: vizektől a szárazföld felé, vagy a levegőtől a világűr felé élesek, míg a szárazföldiek elmosódottabbak. A különböző életműködések, fokozatosan ezeknek a külső határoknak a védelme alatt tudtak kialakulni. A közös életműködéseket (pl. család, társaságok, vallás, állam, világszervezetek) biztosító külső határon belül bizonyos fokig az egyedi szervezetek belső környezetének határai óvják a különböző működéseket. Ezt a tényt az emberi test szerkezeti felépítése igazolja.

Az élővilág szervezeteinek legkisebb felépítő egységei, téglái a sejtek. A sejtek már ismertetett alapvető tulajdonságaikon kívül, (élnek, fejlődnek, szaporodnak, védekeznek, automatikusan alkalmazkodnak), védelmük érdekében igyekeznek a közös feladatok elvégzésére nagyobb egységekbe tömörülni, ugyanakkor működésüket más működésektől többé-kevésbé elkülöníteni. A sejtek igen változatos társulásai különböző feladatokat ellátó szervekké (pl. szív, tüdő, máj, vese, agy), majd ezekből különböző összműködéssel, azonos feladatok végzésére képes szervrendszerekké (pl. vérkeringési, légző, emésztő, vízforgalmi, hormon-, ideg-, védelmi rendszer stb.) alakulnak. A sejtek, szervek és szervrendszerek mindegyikének saját, létfenntartásához szükséges, jellegzetes anyagcseréje, belső környezete van. Összműködésüket, összeköttetésüket a körülöttük állandó keringésben lévő, változó összetételű közös környezetük folyékony sejtnedvei, testnedvei ( pl. savó, vér, liquor, nyirok) és az ezekben keringő különböző feladatokat végző sejtek (pl. vérsejtek, immunrendszer sejtjei) biztosítják. Ezzel megszületik az összehangolt közös működés (mint a szükségletek kielégítése, salakanyagok és idegen anyagok eltávolítása, támadások elhárítása, hibák kijavítása stb.), vagyis a szervezet.

A természet eredeti építkezési tervei szerint, a legszűkebb, automatikusan működő, élettevékenységet védő területet – a sejtet – határok ölelik körül. Innentől a sejtekből felépülő – különböző, minőségileg más, de egyedi határokkal rendelkező szervek, szervrendszerek határai mögötti egyedi szervezetek működését (növények, állatok, emberek), összműködésükbe vonják a különböző környezeti határok (természeti, társadalmi, politikai stb.). Megfigyelhető, hogy a határok mindig egyre tágasabb környezetek védelmét szolgálják.

Innen kezdve külső környezetüktől az élőlények – szervezetük automatikus működésével – továbbra is csak részben különülnek el. Tudatos (főleg emberi) működésük segítségével azonban egymással szűkebb (pl. család), tágabb (pl. hasonló foglalkozások, hasonló felfogások), illetve egészen tág (pl. államok, nemzetközi szervezetek) kapcsolataiknak különböző határain belül igyekeznek megóvni magukat és egymást – közös környezetük durvább hatásaitól. Jelenleg a legtágabb környezeti határ a föld légtere és a világűr között húzódik. Ezen túl, az életműködéseknek már ismét más lehetőségekkel kell szembenézni.

A precíz biológiai működésen alapuló, tudatos működéseket gyakran befolyásolják egyéni vagy közösségi érdekek. Ezért úgy tűnik, hogy lényegesen pontatlanabbul és rosszabb hatásfokkal működnek, mint a biológiai automatikus működések.

Vissza